Nagy-Britanniára éppen ráomlik a multikulti kupleráj

Olvasom, hogy a brit politika másfél hete a Rotherham-botrányról szól. Olvasom, és nem győzök csodálkozni, s nem is csak azért, mert – ahogy a vonatkozó bejegyzésben is szerepel – egy régi ügyről, pontosabban ügyek kolosszális konglomerátumáról van szó. Persze Elon Musk kihangosítása sokat nyom a latban, de a csodálkozás elsődleges oka mégiscsak az, hogy az esetek nem csupán jól ismertek voltak korábban is, de távolról sem korlátozódtak a sheffieldi előváros Rotherhamre, a grooming gangek – ami J.K. Rowling találó megjegyzése szerint már önmagában egy félrevezető eufemizmus, és a rape gang kifejezés használata sokkal leíróbb lenne –

A sztori onnan indul, hogy 2003-ban (!) Andrew Norfolk, a Times újságírója nekilátott utánajárni azon Ann Cryer yorkshire-i munkáspárti (!) képviselőtől származó értesüléseknek, amelyek szerint jellemzően pakisztáni származású férfiak iskolák környékén 12-13 éves lányokat cserkésznek be, hogy aztán szexuálisan kihasználják őket. 

Norfolk saját bevallása szerint először „szélsőjobboldali összeesküvés-elméletnek” gondolta a sztorit – hiába, a kognitív disszonancia nagy úr. Tavalyi visszaemlékezése szerint

2014-ben aztán érkezett a Jay-jelentés, ami gyakorlatilag az összes csúnya sztereotípiára nem csupán ráerősített, de kerozinnal locsolta azok zsarátnokát. S hogy utána milyen következmények, felelősségrevonások történtek az egyre-másra sorjázó ügyeket következetes félrenézéssel „kezelő” hatóságok háza táján? Nos, nagyjából semmilyenek – ezért is tud most akkorát szólni a dolog újfent.

Az idehaza is ismert Ed West több írásában a tőle megszokott alapossággal, dokumentarista részletességgel foglalkozott a problémával – évekkel ezelőtt.

Charlie Peters két és fél évvel ezelőtt látott neki a Nagy-Britannia-szerte tobzódó ügyek feldolgozásának. Munkájának eredménye, a Grooming Gangs – Britain’s Shame c. dokumentumfilm 2023 februárjában jött ki. Akinek van gyomra hozzá, a teljes verziót is megtekintheti, de a videó elején elhangzó figyelmeztetést tényleg tessék komolyan venni.

 majd annak elkerülhetetlen besülése után feltette a hazugság és dezinformáció lejárt szavatosságú lemezét, elszabotálva a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is.

De térjünk vissza egy pillanat erejéig kiindulópontunkhoz és árnyaljuk némileg az ott linkelt 444-cikkhez fűzött „alig 10,5 éve még tudtak erről cikket írni és sajtóként viselkedni” kommentárt. A vonatkozó cikk 2014. szeptemberi, tehát az ugyanazon év augusztusában publikált Jay-jelentés utáni másfeledik felháborodási hullám idején íródott. A lényegi, narratívaképző állítások között rengeteg remekül öregedő mondattal találkozni:

„A brit közvélemény egy része úgy kezdett el beszélni az ügyről, mintha a kamaszlányokat futtató és bántalmazó maffia azért nem bukott volna le 16 évig, mert a rendőrök és a szociális munkások nem akartak rasszistának tűnni azáltal, hogy pakisztániakat gyanúsítanak meg. Ennek a szándékos elhallgatásnak a mítoszára az ügyről készült százhúsz oldalas tényfeltáró jelentés is kitér. Külön fejezetben tárgyalja, hogy az ügynek egyáltalán nincs etnikai jellege.”

A szándékos elhallgatás „mítosza” pedig annyira volt mítosz, mint 2020-ban az az „álhír”, miszerint bizonyos Hunter Biden egy szervizben hagyta a meglehetősen kompromittáló fotó- és egyéb dokumentációt tartalmazó laptopját. 

„A bántalmazott lányok egyesével kerültek be a szociális ellátórendszerbe, és nem úgy, mint egy etnikai alapon szerveződő maffia által testileg, lelkileg kizsákmányolt csoport tagjai. A jelentés szerint nem volt olyan eset, ahol bárki elhallgatta, hogy pakisztániak az elkövetők, csak azért, mert nem akartak rosszat a bevándorlóknak.” Well, ha egyesével kerültek be, akkor bizonyára semmiféle összefüggés még csak el sem képzelhető az „elszigetelt esetek” (honnan is ismerős ez?) között. Az elhallgatással kapcsolatban meg elég csak megnézni a fentebb linkelt dokumentumfilm első perceit, vagy meghallgatni azt az Ayaan Hirsi Alit, akinek egyfelől több, mint elegendő releváns személyes tapasztalata van a témában, másfelől meg az utóbbi évek egyik legérdekesebb beszélgetésében semmisítette meg korábbi mestere, a militáns ateizmus evangélistája, Richard Dawkins érvrendszerének jó kilencven százalékát.

„Az is több helyen megjelent, hogy csak fehér lányok estek a bűnszervezetnek áldozatul, pedig ez egyáltalán nem igaz. Rengeteg pakisztáni származású lány ugyanazon ment keresztül, mint Lucy.” Tipikus taktika egy képtelen állítás kiválasztása „cáfolat” céltáblája gyanánt.

„Minden társadalmi csoportban vannak bűnözők, nem csak a bevándorlók között.” Nahát, ki gondolta volna? Fájdalom, de nehéz fenntartani a bárányt és farkast egy ágyban altató progresszív mennyország mítoszát, ha az a fránya fasiszta-rasszista-jóskapista bűnügyi statisztika minduntalan csúf, kirekesztő adatokat tár elénk. Amely statisztika természetesen az egyénre nézvést előzetesen semmit nem jelent, prejudikálni nem szabad, viszont elkövetői profilokat és elkövetési módokat illetően, utólagosan nagyon is érdemes lenne a vonatkozó tanulságokat levonni. Már amennyiben az áldozatvédelem fontosabb, mint a progresszív mennyország mítosza.

So it goes, ilyen ez a vágyvezérelt, „sajtóként viselkedő” szeláví, úgy tíz év távlatából, mint a jelenben. Az online saga pedig megy tovább. Január 8-ai friss hír, hogy Elon Musk már egészen konkrét vádakkal illette Keir Starmer brit miniszterelnököt. Erősen indul 2025 és érdekes heteknek nézünk elébe, annyi szent.

Nyitókép: AI-illusztráció